Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

W&K 2012.07.15. 19:01

160!! %frissítve%

Jó kis dugások vannak mögöttünk...:)

Egyre több az anál...én nagyon élvezem, mindig én kérem meg Willst, hogy csináljuk úgy. Iszonyat jó! közben tiszta lucsok leszek, mert elképesztően begerjeszt. Néha azt kívánom bárcsak két farka lenne, amit egyszerre tudna használni. Ma 4 volt...így az elmúlt 3 órában. Péntek óta nem láttuk egymást és én már nagyon kívántam. Tegnap bombáztam is smsekkel....hogy mennyire leszopnám és milyen jó lenne, ha így és így csinálnánk...Persze Ő épp vendégségbe volt ezért nem kaptam meg a várt válaszokat, de ez megbocsátható bűn. Épp fürdik Wills és még magamon érzem az illatát. Mámorító! Mostanában megbeszéljük, hogyan szeretkezünk...fantáziálgatunk róla és utána tényleg megcsináljuk. Ma a 3. menet után éreztem, hogy még mindig nagyon szexelhetnékem van. Elmeséltem neki, hogy milyen jó lenne állva csinálni, majd hátulról, hogy én hason fekszem és végül a popsimba. Szegénynek nagyon fájt a farka, úgyhogy a részemről ez tényleg fantáziálgatás volt. Wills azonban valóra váltotta mindezt, de még hogy! Őrült jó volt! Főleg miközben a vállamba harapott. Egyszerre fájt és nyújtott élvezetet. Tényleg kicsit önkívületi állapotba kerültem.

35q1kd.jpg

Én azt tartom igazán jó szexnek, ami közben nem tudok gondolkodni. Az egyik barátnőmmel beszélgettük, hogy a nők mennyi mindenen szoktak gondolkodni...bevásárlólista, program, egyéb gondok problémák., stb.... Én sokszor az időn gondolkodok..."Már megint el fogunk késni". De ha igazán jó, észveszejtően, NEM TUDOK ilyeneken gondolkodni, hanem csak élvezek. A mai is ilyen volt. Ilyenkor olyan, mintha ösztönlénnyé válnék. 

Ma délután, mint már sokszor máskor nyitott ablaknál szeretkeztünk. Én nem vagyok az a csendes típus, amit elvileg Wills imád, mert így Ő a "király", én azért néha kellemetlennek tartom...Ma is 3 nap után végre szeretkezünk, erre halljuk 6 hónap után először, hogy egy öreg néni beszólt nekünk, hogy "Ne gusztustalankodjanak, ki kíváncsi erre, csukják be az ablakot". Ez eléggé meglepő volt, mivel eddig tényleg soha senki nem szólt és most a társasházon kívülről szólt be valaki. Wills "megfigyelős néninek" nevezte el, avagy "egy pletykás vén geci". Biztos a drága férje mondhatott valamit neki, mire jött a válasz, persze ez is üvöltve, miszerint "Hogy ez csak két emberre tartozik".  Ez bennünk is különböző érzéseket váltott ki. Először is a szextől elment a kedvünk arra a 10percre. Wills azzal érvelt, hogy mégis miért kell egész nap az ablakban ülni és ezt hallgatni és valójában ő ezt élvezi. Ő inkább a támadni akart. Én azért tényleg kellemetlennek tartom, hogy ezt másnak hallgatnia kell. Mondtam is Willsnek, hogy házba kellene költözni, ott nem lennének ilyen problémák...erre remélem 10 évnél többet nem kell várni. :) Haha

Most csak abban reménykedünk, hogy igaztalan pletykák nem terjednek el rólunk. Az nem lenne szerencsés. Ki tudja hányan látták miközben szeretkeztünk...mert ugye hallani egy dolog.

3pvapq.jpg

Wills épp a farkát mossa meleg vízben és üvölt a fájdalomtól. Ilyenkor a szívem szakad meg érte. Pedig ha tudná, hogy én még egy jó két órán keresztül szeretkeznék vele...Remélem hamar begyógyul!

 

%Egyik szeretkezés után hátulról csináltuk, hogy én a hasamon feküdtem. Éreztem, hogy egyre merevebb bennem Wills farka, hirtelen kivette és csak a meleg spriccelést éreztem a hátamon. Nagyon jó volt!;) ajánlom mindenkinek. Persze ilyenkor finnyáskodik és nem hajlandó belefeküdni a saját gecijébe! :D Így letörli és csak utána folytatja.

Múlt hét szerdán szerintem hajmosás előtt álltam. Wills épp tett-vett valamit a lakásban, miközben én már a kádba ültem. Kibontottam a hajam, elég kócos voltam és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne leszopni Őt. Odahívtam. Szerintem nem sejtette miért. Mondtam, hogy jöjjön közelebb. Kicsatoltam az övét, a nadrágját és letoltam a földre. Leszoptam, Ő pedig az arcomra és a hajamra élvezett. Majd mindketten folytattuk a dolgunkat,  ahonnan abbahagytuk. 

Tegnap este még bementünk a városba és mulattunk egy kicsit. Annyira jól érzem magam vele minden szituációban. Előtte, ugye nagyon fájt neki a farka, ezért nem is számítottam hancúrozásra. Fáradt is voltam. Lekapcsoltam a villanyt miközben Ő már a lábam között feküdt. Kinyalt, de még hogy. Ujjazott, szívta a csiklómat és még a mellbimbómat is izgatta...kánaán. Hamar elélveztem. Addigra Ő is annyira megkívánt, hogy  a fájdalom sem érdekelte és megdugott. Milyen jót aludtunk... :) %

 

Mára ennyi, de a jövőhét is sok izgalmas aktust tartogat!

Kellemes és szexben teli vasárnap estét mindenkinek!

Kate

Címkék:szex vágy 300 anál harapás hangos csendben 4 komment

W&K 2012.07.06. 12:23

A hét végére meglesz a 150!

Sziasztok!

Nagy a lemaradásunk, mert nyaralni voltunk. A múlt hét előtti szombaton volt egy hatalmas kúrásunk. Elmentünk egy buliba és részegen értünk haza. Egyébként sem vagyunk gátlásosak, de most igazán kitettünk magunkért. Hazaértünk, és elkezdtünk megszabadulni a ruhadaraboktól. Kate az ágyon ülve éppen vette le a cipőjét, amikor a farkam megjelent a szája magasságában. Bekapta és elkezdett szopni. Aznap délután is elkefélgettük az időt, csináltunk házi videót, és elöl maradt a kamera, úgyhogy most is elkezdtem forgatni. A legjobban sikerült videó, amit eddig csináltunk, ahogy Kate furulyázik, én pedig fölülről veszem. Nagyon szexin csinálja, látszik, hogy ért hozzá, és gyönyörű a hajkoronája meg minden. Végül kitöröltük, igaz véletlen volt, de én nagyon sajnálom. Aztán misszionáriusban folytattuk, aztán Katie felajánlotta, hogy rakjam be a popsijába. Én persze rögtön kaptam az alkalmon, és próbáltam begyömöszölni Neki a szűkebbik lyukba. A harmadik pózban sikerült berakni. Régen volt, de most is rögtön beugrik az érzés, ahogy először csak a hegye van bent, aztán lassacskán az egész farkamat elnyeli Kate kerek feneke... Föl is állt, ahogy írtam... Mindketten nagyon élveztük, de egyrészt az alkohol, másrészt a délutáni menetek miatt nehezen mentünk el, főleg Kate. Én eldurrantam az ánuszában, de azt akartam, hogy neki is jó legyen. Kimentem a fürdőbe és lemostam a farkam, nehogy valami baci kerüljön a punciba. Sok munkám volt vele, de végülis elélvezett Kate is.

A következő héten nyaralni voltunk a Balcsin. Na, ott aztán minden volt. A vízben kúrástól a csónakban nyalásig, és a leggátlástalanabb módra, közterületen, kicsit óvatosabban a nyaralóban dugtunk, úgy hogy meg ne hallják a szomszédok. A városháza körüli parkos részben a padnak támaszkodva, a térfigyelő kameráktól félve keféltünk enyhén ittas állapotban. Én talán nem is kicsit voltam ittas, már csak ázott kifli módjára állt a farkam, mire megjegyezte Kate, hogy már meg sem bírom dugni, majd otthon folytatjuk. Azért ilyen megjegyzést nem hagyhatok, még hogy nem tudom megdugni...! Leterítettem a fűbe a pólómat és ráfektettem Katet. Így már egyből jobb volt, a farkam is kemény lett, úgyhogy rendesen megdugtam, alig tudta a nyögéseit visszatartani. Sikerült még egy öltözőhöz tartozó zuhanyzóban is kefélni egy gyorsat. Jól telt a hét, kicsit fárasztó volt azért.

Ez egy viszonylag tömör összefoglalója volt az elmúlt időszaknak, a "hétköznapi" meneteket nem részletezem, de volt sok. Annyit sikerült szeretkezni, hogy vége felé már nem is jött belőlem geci. Ha eszembe jut még valami, akkor frissítem a posztot. Az elmúlt héten visszazökkentünk a normális kerékvágásba, úgyhogy majd megosztjuk a hétköznapi szeretkezéseinket. Most nagyjából 145-nél tartunk, úgyhogy a hét végére meglesz a célunk fele. Nem állunk rosszul!

A melegben is adjátok meg egymásnak, ami jár!

Üdv,

W.

Címkék:szex természet nyaralás punci anál közterület csendben quickie Szólj hozzá!

W&K 2012.06.23. 11:52

Az első szex veszekedés - UPDATED!

Mint tudjátok dolgozom, ami azt jelenti, hogy minden reggel nagyjából 6 óra körül kelek fel. Ez elég messze áll a megszokottól, de nem okoz akkora problémát a fáradtságot leszámítva. Csütörtök este nagyjából 1 óra volt, mire eljutottunk az ágyba és én több, mint kimerült voltam. Kívántam is Willst, de ugyanakkor egy szemhunyás alatt elaludtam volna. Mondtam neki, hogy vagy lezavarunk egy nagyon gyors menetet vagy alszom. Végül az utóbbiban maradtunk.

Tegnap délután nem szeretkeztünk, amikor megérkeztem hozzá - bár nagyon kívántuk egymást - , hanem elmentünk helyette enni-inni, sétálni. Kb. megint 11 óra volt, mire az ágyhoz értünk... Nekem tegnap jött meg és eléggé megizzadtam a sétában, úgyhogy mondtam Willsnek, hogy muszáj elmennem lefürödni, mert addig nekem nincs gusztusom szeretkezni. Ilyenkor én nagyon érzékeny vagyok erre a témára, mert én tényleg nem tudom elengedni  magam és egy szenvedés az egész. Ő már akkor megsértődött, hogy ha most nem, akkor később ne várjak semmire, stb. Nem volt hajlandó megérteni, hogy most nem miatta megyek el fürödni. Már fürdés közben azon gondolkodtam, hogy milyen jót fogunk szeretkezni és mennyire jó lesz, mennyire kívánom már....siettem is nagyon és visszamentem hozzá meztelenül, oda feküdtem szorosan mellé és elkezdtem csókolgatni a mellkasát...semmi reakció...az IKEA katalógus érdekesebbnek tűnt...úgyhogy ráhajtottam a fejem és el is szenderedtem. Mikor mindent megnézett nagy duzzogva mondta, hogy akkor aludjunk...nem is értettem...de gondoltam, akkor aludjunk...Erre kitört belőle, hogy ha én egyszer visszautasítom (könyörögtem, hogy ugyan hagy fürödjek már le és bírjon ki 10 percet), akkor Ő már többet nem fog és nekem kell. Mert, hogy én visszajöttem a fürdésből és elaludtam, Ő nem kívánja a szexxet (ilyet még sosem mondott és eléggé szíven ütött).

6b51aac9e9237884_57435358.preview.jpg

Mondtam neki, hogy ez nem egészen így nézett ki, ahogy Ő állítja de végülis mindegy...Ő folytatta: ha én nem vagyok hajlandó elégszer lefeküdni vele, mert ez már a 2. nap volt, akkor majd magának kiveri és pornót néz stb. Nálam itt szakadt el  cérna. Én semmi ilyet nem tolerálok egy kapcsolatban, azért, mert én mindent megadok, amire Wills vágyik és ilyen módszerekre nincsen szükség. Nagyon rosszul esett, hogy az elmúlt 6 hónapban én már eleget bizonyítottam, hogy rendszeresen szeretkezünk, én sokszor kívánom a szexet stb. és azért, mert én fáradt vagyok vagy az Ő egója túl nagy ilyeneket mond és fenyegetőzik. Közöltem, hogy csalódtam benne, elmentem fogat mosni és befordultam az ágyban. Nem tudtam aludni, a sírás kerülgetett...Egyszer csak rám feküdt Wills és elkezdett mozogni rajtam. A testem automatikusan reagált, de még mindig szomorú voltam. Megfordított, mert a hasamon feküdtem és láttam, hogy nevet...Megkérdeztem miért...nem volt hajlandó válaszolni csak nevetett tovább. Bennem ez olyan érzést keltett, hogy csak erre kellek neki, mindegy mi van, csak Ő dughasson. Kiborult, hogy ezt is elcseszem, mert mit kell itt nekem akadékoskodnom...Úgyhogy ugyanerről elkezdtünk újra veszekedni. (Amúgy Rólunk azt érdemes tudni, hogy sosem veszekszünk, csak ha féltékenyek vagyunk). Mikor megbeszéltük és megnyugodtunk, rá feküdtem és elkezdtem csókolgatni a testét lefelé véve az irányt. (Mivel az előbb azt kifogásolta, hogy nem elég egyértelmű, hogy én kezdeményezek ezért arra gondoltam, hogy ha leszopom, akkor az félreérthetetlen). Így történt, majd Ő is kényeztetett engem. Elkezdtünk szeretkezni. Az eleje elég nyugdíjasra sikeredett. Nem értettem...én voltam alul és misszionáriusban voltunk. Majdnem megkérdeztem, hogy esetleg ne cseréljünk-e helyet. Arra gondoltam, hogy biztos nem kíván engem eléggé...nem volt egy jó érzés. Szerencsére nem tartott sokáig és úgy szeretkeztünk, mint ahogy szoktunk. Ő ment el először aztán én. Erre abba akarta hagyni. Ezt megint nem értettem. Mindig úgy szeretkezünk, hogy Ő kétszer megy el. Végül belement, ha már én így ragaszkodom hozzá. Jót szeretkeztünk, úgy ment el másodjára, hogy én hason feküdtem, Ő hátulról dugott. Már nyugodtan egymás karjaiban aludtunk el.

298365_2015462950894_1373431707_31649158_1936318941_n_large.jpg

Ma reggel ébredés után összebújtunk. Wills a melleim között pihent, amikor elkezdtünk egymáson mozogni. Megint misszionárius pózban szeretkeztünk és neki jó volt. Azt vettem észre, hogy amikor megvan (még alig - tehát semmi nem lett véres) érzékenyebb vagyok. Ha mélyebbre nyomja a farkát jobban érzem.

 

A mai nap már 130 szeretkezésnél tartunk. Szerintem júliusban már átlépjük a 150-et. Ez így 4 hónapra levetítve elég jó átlagnak számít.

Ha gondoljátok osszátok meg nyugodtan a véleményeteket.

 

Kate

 


Úgy érzem, itt hozzá kell tennem a történethez. Az én szemszögemből úgy tálalnám a sztorit, hogy már délután mondtam Katenek, hogy mennyire kívánom, és Ő is hasonlóan állt a dologhoz. Amikor hazaértünk este, valóban szerettem volna mindenféle tisztálkodás nélkül rátérni a tárgyra. Kate kért, hadd fürödjön meg. Duzzogva belementem. Utána visszajött, valóban megnyalta a mellkasom, aztán elaludt, amíg én kerestem valamit az IKEA katalógusban, amit egyébként Kate kért tőlem. Mire végeztem a kereséssel, bealudt. Rosszul esett, hogy két nap után nem dugunk. Miután egyszer visszautasított, ne kelljen pitiznem a szexért, megbeszéltük, mivel mindketten szeretjük a szexet, nálunk ilyen helyzet nem állhat elő. Kate-nek is az a véleménye, ha egy férfi nem kap meg egy kapcsolatban mindent, akkor ne csodálkozzon a nő, ha félrekefél az ura, de ha megkap mindent, és ennek ellenére megcsalja a nőt, akkor szemét. Szóval kicsit veszekedtünk. Aztán amikor próbáltam a közeledésemmel feloldani a konfliktust, akkor is számon kért, miért van mosoly az arcomon. Ha nem próbálom meg kezelni a helyzetet, akkor reggelig duzzogunk magunkban. De már minden rendben van :)

Wills.

4 komment

W&K 2012.06.21. 17:57

Hétfőtől szerdáig

A hétfő este nem telhetett dugás nélkül. Kate nálam aludt. Először fordult elő, hogy Kate egy este kétszer is elélvezett. Az első menet egy viszonylag gyors de élvezetes kör volt, utána fürcsi és irány az ágy, alvás. De szokás szerint nem lett belőle alvás. Már nem emlékszem egészen pontosan, hogyan is történt, de először én mentem el. Már kezdtem érezni Kate-n hogy egyre jobban élvezi, de én is egyre jobban élveztem, aztán el is mentem, azt hiszem az nap este harmadjára, de nem adtam fel. Már csak félig állt a farkam, olyan vízzel töltött lufi állaga volt, de a célnak még éppen megfelelt. Nem akartam abbahagyni, hátha most sikerrel járok, olyan biztatóak voltak a nyögések. Nem gondoltam volna, hogy puha fasszal érem el ezt a régóta dédelgetett vágyamat.

 

Kedden külön voltunk.

 

Tegnap igazi kúrós nap volt. Nem kezdtünk bele túl korán az akcióba, csak az esti lefekvés előtti fürdés előtt. Az Asszony már engedte a vizet magának, amikor magamhoz szólítottam, hogy mocskosan akarom. Szerintem hétfőn is az első kör így zajlott. Talán egyre jobban ráéreztünk arra, hogy kell a másikkal bánni, hogy jó legyen. Eleinte sokáig tartott, ha Kate szopott. Nem azért mert valamit rosszul csinált, csak nem voltunk ennyire összeszokva, de mostanában hamar el tudnék menni, ha csinálja. Én is egyre inkább ráérzek, hogy lesz Neki jó. Most is viszonylag hamar sikerült a csúcsra juttatni, igaz eddigre én kétszer mentem el. Fürdés után látta rajtam, hogy piros a farkam a sok használattól, és kérdezte, hogy fáj-e. Mondtam, hogy nem, de jól esne rá egy puszi. Készségesen  odahajolt és adott rá egyet, de ezzel a lendülettel be is kapta, majd közölte velem, hogy felizgult, nedves a puncija. Nem bántam, hogy nem csak egy puszit kaptam, bevallom őszintén, jól cidázott. Mondtam, hogy most már el fogok menni. Erre azt felelte, hogy nem baj, szívesen leszop, amíg el nem megyek, én meg azt feleltem, hogy szívesen berakom Neki. Kapott az alkalmon, vette le a ruháit. Erőteljes menet volt, akkor lett vége, mikor nekem jó lett. Utána lefeküdtünk aludni. Összebújtunk kis kifli- nagy kifli pozícióba, de Kate még mindig fel volt izgulva, és harmadjára is kiprovokálta a dugást. Először hason feküdt én pedig rajta, aztán kifliben, utána ollózva toltuk. Kate átvette a vezetést és rám ült, meglovagolt. Ült, guggolt, vágtatott, minden volt. Mondta, hogy közel van a csúcshoz megint, de már érzékeny a puncija. Nekem is ez veszi leginkább igénybe a farkam, amikor lovagol. Megint nagyon leizzadtunk ebben a kánikulában. Hogy kevésbé fájjon mindkettőnknek, a hátára fektettem és misszionáriusban dugtam. Előtte még nyaltam is, de szólt, hogy rakjam vissza a farkam. Így is volt vele még dolgom, de egy negyed óra után szinte üvöltve élvezett el. Másodjára az este folyamán.

 

Annyira leizzadtunk, hogy ki kellett cserélni a lepedőt. Mondtam, hogy én ebben nem veszek részt. Nem volt elég elővigyázatos, mert ahogy a kerek seggét kitolva hajolgatott, én mögé álltam és megcsapkodtam a farkammal a fokhagymáit. Azt modta, az a vicc, hogy már megint tudna, dugni. Puha volt a farkam, de be tudtam erőltetni, és kutya pózban nagyon keményen - talán ez most a legtalálóbb kifejezés - megbasztam hátulról. Még egyszer elmentem. Ötödjére. Szerintem már geci is alig jött, kilőttem  tárat.

 

Ennyi történt mostanában. Légkondis szobában kúrjatok, ha tehetitek!

 

Üdv,

W.

Címkék:orgazmus szopás lovaglás 300 dugás nyalás hőség kate izzadás Szólj hozzá!

W&K 2012.06.18. 05:51

Délután is volt szex

A reggeli "sikeres" együttlét után nekiálltam befejezni a megkezdett munkámat. Mivel már szorított a határidő nem foglalkozhattam mással, drága Hercegnőm meg csak sürgött-forgott a konyhában, 3 fogásos ebéddel várt. Nagyon finom volt, érezni lehetett rajta, hogy mennyire jót akart csinálni nekem. Ebéd után azért le kellett dőlni egy kicsit pihenni. Nekem ilyenkor mindig eszembe jut... na jó, nem csak ilyenkor amikor egymás mellett fekszünk, ha bármilyen szituációban, hogy jó lenne összebújni. Szóba is hoztam a dolgot. A fáradtság és a jóllakottság ellenére Kate-nek volt kedve, két kikötést tett: ne kelljen mozognia és nem szabad a hasát megnyomni. Ez nem lehetett akadály, máris kis kifli - nagy kifliben fekszünk, ruhástul mozgunk együtt. Ahogy fokozódott a vágy lekerültek a ruhák, és egy kis síkostó nyál bevetése után neki is kezdtünk a műveletnek. Kate hason feküdt, én meg rajta, úgy élvezkedtünk. Mielőtt elmentem, kihúztam a szerszámot és hátára, meg a fenekére élveztem. Azt hitte ennyi volt, de visszaraktam! Csináltuk oldalról egy kicsit, majd megint a hátára feküdtem és ugyanúgy fejeztük be, mint az elsőt.

Látom rajta mostanában, hogy a gondolat, hogy nem leszünk annyit együtt, elszomorítja. Én sem örülök neki, de így még jobban fogunk vágyni egymásra. Hazakísértem késő délután, aztán elbúcsúztunk. Ma este megint találkozunk, nagyon várom.

Egyelőre ennyi.

W. 

Szólj hozzá!

W&K 2012.06.17. 12:28

Végre elmentem...:)

Tegnap este hullafáradtan értünk haza a Múzeumok éjszakájáról és én majdnem elaludtam amíg Wills zuhanyzott, Ő is nagyon fáradt volt, de mégis szeretkezésre adtuk  fejünket. Eltudjátok képzelni milyen lehetett...tegnap reggel ráadásul nagyon korán keltünk...Elment és én mondtam neki, hogy akkor aludjunk, Ő pedig teljesen megsértődött, hogy annyit kellett volna megvárnom amíg Ő elvisz engem a csúcsra és aztán alhattunk volna. De, hogy ebből így rendszer lesz és ez már a 4. alkalom stb. Eléggé felhúztam magam, mert szerintem a szex az nem egy feladat egy verseny. Azért csinálja az ember, mert kívánja, mert jólesik, nem azért, mert tudja, hogy eljut a csúcsra. Én sokkal többször kívánom meg, mint ahányszor el tudnék menni. Emiatt csináljuk kevesebbszer? Makes no sense. Úgyhogy kellemes hangulatban feküdtünk le aludni. Reggel ébredéskor egymáshoz bújtunk és már éreztem a hasamnál a merevedő farkát. Ösztönösen elkezdett rajtam mozogni, de aztán abba hagyta. Nagyon kívántam. De az járt folyamatosan a fejemben, hogy mi van ha nem tudok megint elmenni...akkor inkább hagyjuk az egészet. Mert nekem neméri meg az, hogy Ő ezen stresszeli magát és kudarcként éli meg minden egyes ilyen alkalmat. Látta rajtam, hogy valami bánt és rá is kérdezett. Elmondtam. Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, most TUTI elmegyek. Lehúzta a bugyimat és elkezdett nyalni és ujjazni. Szólt, hogy jelezzek a csúcs előtt. Nagyon élveztem, elképesztően jól esett, ahogyan lent kényeztetett. Közben becsatlakoztak a szomszédok, ahol a csaj elkezdett hangosan nyögni. Ilyenkor kicsit bennem feléled a verseny szellem, úgyhogy teljesen kikapcsoltam az agyam és csak az élvezetre koncentráltam. Mondtam, hogy most már tegye be. Így is lett. Annyira jól esett, amikor a kemény farka lassan belém hatolt. Kis idő után elélvezett és folyattuk tovább. Én javasoltam, hogy tegyünk be valamit a fenekem alá, mert akkor mindig jobban élvezem. Nekem sem kellett sok és elélveztem. Hatalmasat!!! Végre felhőtlen és nagy a boldogság!! :)

 

Kate

Szólj hozzá!

W&K 2012.06.16. 12:56

Este és reggel...

Az elmúlt időszakban megszokott luxus, miszerint egész nap együtt vagyunk hamarosan megszűnik, mert mindketten elkezdünk, visszamegyünk dolgozni. Én már hetek óta pánikban vagyok, mert elképesztően jól éreztük magunkat az elmúlt pár hónapban és sülve-főve együtt voltunk. Mikor összejöttünk mondtam Wills-nek, hogy ha bevállalja azt, hogy a pasim lesz, akkor lesz egy nagy feladata: Minden este jól meg kell dugnia. Ez mindig megtörtént, amikor együtt aludtunk, de sajnos ezután kizárólag az estékre és a kora reggelekre és persze a hétvégékre korlátozódik majd. Azzal nyugtatgatom magam, hogy alapvetően ez az élet rendje és így is lehet nagyon boldognak lenni. Úgyhogy lehet innentől kicsit lassabb tempóban haladunk a cél felé. Így is 120-nál járunk. Július végére a 150-et is szerintem átlépjük, tehát tartható a terv.

tumblr_ljaoz3lsI61qiawzto1_500_large.jpg

Az elmúlt napokban reggelente mindig szeretkeztünk egy gyorsat, csak, hogy jobban induljon a nap. A körülmények úgy adódtak az elmúlt 3 éjszakában, hogy nem tudok hangosan nyögni, ami számomra elég nagy erőfeszítést igényel...Nagyon élveztem minden este a szeretkezéseket, tiszta lucsok volt minden, de nem tudtam elmenni. Ez nem indított el bennem semmilyen gondolatkört, ám Wills tegnap este már ezen aggódott, hogy nekem "nem volt jó fasszal" az elmúlt 3 napban (persze az, hogy orálisan milyen jó, és mindig elmegyek az ilyenkor nem számít...). Én nyugtatgattam, hogy ez tényleg nem probléma. Ez vajon minden férfinél ilyen probléma. Tudom, hogy mennyire szerencsés vagyok, mert olyan is lehetne a pasim, aki leszarja, hogy nekem egyáltalán jó-e. Wills nagyon odaadó szerető. Tegnap este konkrétan az egyik póznál amikor a karjai között voltam szó szerint remegtem az élvezettől. Volt, hogy az ablaknál csináltuk - a Titanichoz híven én is ott hagytam kéznyomom az ablakom, mint a másik Kate - hátra néztem és annyira vadító volt, ahogyan hátulról állva dugott engem! Minden izom megfeszült a testén és vadító látvány volt. Legújabban a bicepszébe szeretek szex közben bele harapni. Wills iszonyat erős és hatalmasak a bicepszei és imádom őket!! :) Vele a legjobb, ilyen jó még senkivel nem volt a szex. Azt csinálja és úgy, ahogyan én azt a legjobban kívánom és bármit tehet velem, mert tudom, hogy Ő az. Ez nem tudom így mennyire érthető, de a lényege a kölcsönös bizalom.

Pár napja kimentünk a Margit-szigetre egy nagyobb társasággal meccset nézni. Mi tettünk egy sétát kettesben a környéken, de még világos volt. Be mentünk egy borokba és berakta nekem. De csak pár pillanatra, mert észrevettük, hogy néznek. Ti csináltátok már úgy, hogy néznek? 

tumblr_lnn9oeaugR1qb1ji1o1_500_large.jpg

Ez az amit én igazán szeretek! Életérzés vagy, mi... :)

Nem sokára megyünk sátrazni is, bár én nem vagyok az a túra-lány, minden esetre érdekes lesz ott is kipróbálni magunkat. Amúgy továbbra is várjuk az izgalmasabb helyszín javaslatokat! :)

 

Ma megyünk a Múzeumok éjszakájára! Rajtam lila virágos nadrág, Willsen pedig matróz csíkos felső lesz. Figyeljetek, lehet összefuttok velünk! ;)

Xoxo,

Kate

4 komment

W&K 2012.06.13. 22:10

Én vagyok a soros! :)

Csak vicc! :)

Kezdem a tegnappal mert ma még NEM szeretkeztünk!! Remélem hamar vége lesz a meccsnek és jól meg leszek dugva! :) Bár már bennem is motoszkál egy citromos sör. Wills már írt elvileg a délelőtti szexről (Orgazmus #1) Tehát tegnap szerintem olyan 7 óra körül értünk át Willshez. Vacsoráztunk, miközben mosogattam mondta mutassam meg a puncim és Ő is megmutatja a kukiját. Így lett, majd bedugta a lábam közé és elbohóckodtunk így egy darabig. Mivel nálam rend a lelke mindennek, elmosogattam és rendbe szedtem a konyhát. Mikor átmentem a szobába Wills az ágyról nézte a tv-t, de ki lett kapcsolva. Arra nem emlékszem, hogy én kértem-e meg rá, vagy magától volt-e ilyen édes, de nem volt tv. Engem bevallom szörnyen idegesít, főleg, hogy nála csak néhány csatorna fogható és az is zizisen!! Ez nálam már a "több, mint idegesítő" kategória főleg, hogy csak tematikus csatornákat nézek. Gondoltam rá fér egy kis kényeztetés ezért javasoltam vegye le a ruháit, feküdjön a hasára és én megmasszírozom. Mondta, jobb szeretné ha a hátán feküdne, de megnyugtattam, hogy majd arra is sor kerül. Így egy kis természetes testápoló kíséretében elkezdtem kényeztetni.

sensual-massage.jpg

Végig masszíroztam az egész hátát, fenekét, lábait és talpát, majd megfordítottam. Közben az alsónadrág is lekerült. Nem tudom én valahogy az elején is annyira erotikusnak találtam az egész szituációt, hogy teljesen felizgultam, főleg amikor megfordítottam és szemből is láttam a teljesen meztelen testét. Végig azon gondolkodtam, hogy meddig kínozom Őt (Vagy inkább magamat?) amíg bekapom végre a farkát. Hát nem kellett hozzá sok idő. Elkezdtem szopni, először csak szépen lassan. Nyalogattam a makkját és fokozatosan egyre mélyebbre kaptam be a merevedő péniszét!! (vicces szó, mi? :) ) Meg merem kockáztatni, hogy volt az a pillanat, amikor én élveztem jobban. Aztán egyre intenzívebben szoptam, meg is dicsért, hogy jól csinálom, ami nagyon kellett, mert azért néha bizonytalan vagyok. Mert az egy dolog, hogy áll a farka, de mi van ha azon gondolkodik közben, hogy "úristen hagyja már abba" stb. Hamar a számba élvezett. Utána még csókolgattam és nyalogattam, javasoltam, hogy fürödjünk le, utána folytatjuk. Azonban Wills mondta, hogy Ő most akar megdugni. Ó, mondom annál jobb!! :) Meglepődött, milyen nedves voltam...ha tudná már mennyire kívántam...Elkezdtük misszionárius pózban. Tudom ez néha olyan gázul hangzik, de én nagyon szeretem, meg ilyenkor mindig a lábam fel van húzva és egyebek, úgyhogy ez nem a klasszikus felállás. Meg nem félek attól, hogy az a pár leszünk, akik csak ebben a pózban szeretkeznek, úgyhogy ezennel hivatalosan is felmentem magam a bűntudat alól. Nagyon élveztem, elég szenvedélyes volt. Wills mindig mondja, hogy szóljak közben hogyan jó nekem. Hát most megtettem: "Legyél durva" és hopp, abban a pillanatban ment el. Én úgy szégyelltem magam, mert én úgy tekintek az aktusokra, hogy én így is úgyis nagyon élvezem, de számára ez presztízs kérdés, hogy én legalább egyszer elmenjek. De nem volt gond, folytattuk (Orgazmus #3 - ha valaki elvesztette volna a számolást). Nem sokkal később egy hatalmasat élveztem. Közölte, hogy Ő azért még megdugna engem hátulról is. Na az volt ám az igazi menet. Ilyenkor szinte öntudatlan állapotban vagyok már, annyira jól esik, amikor agresszíven úgy igazán megdug hátulról és csak úgy sikítozok a párnába (fájt is reggel a torkom...). Hatalmasat élvezett belém.

tumblr_lu5p0zA1IJ1qkb2g0o1_r1_500_large.jpg

Egymás mellett pihegve beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Kiderült, hogy én "férfias-nő" vagyok a szex terén...mert nekem is ugyanolyan fontos a szex, mint a férfiaknak és nem szopatok senkit fölöslegesen ezzel, meg amúgy sem kötöm különböző feltételekhez. Mondjuk nagyon meg van a véleményem azokról a nő társaimról, akik, mint egy szívesség kezelik a dugást és teljesen bekorlátozzák párjaikat. A helyükben örülnék, hogy a pasim még meg akar dugni minden este és meg kíván és rám vágyik nem másokra, mintsem feltételekhez és különböző dolgokhoz, vagy alkalmakhoz kössem az együttléteket. Néha meg tudom érteni miért csalják meg a férfiak a nőket. Az eseményekhez visszatérve...ugye még mind a ketten meztelenül feküdtünk, és mondta Wills, hogy nem tud betelni velem és szeretkezzünk! Muzsika füleimnek! :) Úgyhogy neki jó volt ötödjére aznap! "Nagy volt az öröm!", hogy a szavaival éljek.

Remélem holnap is lesz miről beszámolni.

 

Xoxo,

Kate

Szólj hozzá!

W&K 2012.06.12. 16:40

Már megint én írok!

Nyugi, nem történt semmi rossz velünk, csak nem volt időnk írni. Na jó, lehet, hogy ha nagyon akarunk, tudtunk volna rá szakítani egy fél órát, de melyikünk írja meg? Voltak vitáink ezzel kapcsolatban. Miattatok sem vagyunk motiváltak. Mer' nem nézitek elegen, alig van komment. Hogy lehet, hogy kamu, kitalált sztorikkal kikerülnek mások az Index címlapra, nekünk meg semmi?! Ilyen szarok volnánk? A design lehet hogy randa, de vannak képek, meg videók és egyébként is a tartalom lenne a lényeg. Nem elég szaftos? Az kell a népnek, amire lehet recskázni.

Jöjjenek a sztorik: száztizenvalahányat kúrtunk eddig, elfolyt vagy fél liter geci mióta írjuk a blogot. Vagy még több is, nem tudom. Múlt héten volt a legromantikusabb szex, mióta együtt vagyunk. Kate szerint, de én is így  gondolom. Előtte beszélgettünk és volt egy kis nézeteltérésünk. Talán engesztelésképpen nagyon sokat csókolóztunk, fél órának tűnt belülről. Utána misszionáriusban csináltuk. Kate viszonylag hamar nagyot élvezett, még nem számítottam rá. Amikor viszont már tudtam, hogy jó lesz Neki, én sem fogtam magam vissza és nem sokkal később én is elélveztem. Nagyjából egyszerre lett jó, ilyen még nem volt.

Tegnap is jeles alakalom volt. Két nap után voltunk együtt. Mindketten ki voltunk éhezve a másikra. Találkoztunk a városban, és együtt mentünk hozzám. Amikor hazaértünk fáradtam befeküdtünk az ágyba pihizni, de hamar Kate combjai közé dugtam a fejemet. Szeretem az ilyen egy napos puncit. Nedves volt, enyhén savanykás íze, olyan igazán jó punci íz. Ezt a részletességet hiányoljátok, nem? Egy kicsit tiltakozott, hogy ne nyaljam így meg hasonló, de azért élvezte. Én is. Kemény volt a farkam. Néhány perc nyali-fali után javasolta az Asszony, hogy rakjam be Neki, és kúrjam meg rendesen. Levettem a nadrágomat, Ő pedig egyből bekapta a farkam. Nagyon jól szopta, hamar telespricceltem volna a száját, ezért szóltam, hogy most már túl sok lenne a jóból, feküdjön le. Lefeküdt, én pedig végighúztam a farkam a nedves punciján, a csiklótól a lyukig, majd betoltam. Kurva jó volt. Meleg, csúszós és kellően szűk. Fűrészeltünk kitartóan, végül Kate elélvezett. Utána én is, majd mondta Kate, hogy most élvezett a legnagyobbat (elméletileg evör). De nem érdemes ezen morfondírozni, hogy ez tényleg így van-e, minden esetre jó ezt hallani.

Múlt héten még egy emlékezetes kúrás volt. Jó, volt több is. Kutyapózban keféltünk jókat például azon kívül, amit itt meg akarok osztani veletek. Kate alapvetően akkor engedi, hogy ráverjem a hajára a faszomat, ha éppen hajmosás előtt áll. Na, ez volt múlt héten. Először egy misszionárius után másztam feljebb, és a mellei közé és a szájára élveztem. Gyönyörű látvány volt. Hamar elsültem, mert tudtam, mi lesz a végén, és ez nagyon felizgatott. Utána megtörölgettem, hogy lehessen folytatni anélkül, hogy minden csupa gecis lesz. Azt hiszem kis kifli - nagy kifli pozícióban dugtam hátulról Kate kerek seggét, aztán lebirkóztam. Átfordítottam a hasára, miközben a hátára feküdtem, és közben ki sem vettem belőle a szerszámot. Így basztam rendesen, amíg éreztem, hogy megint jó lesz, jön a tűzijáték. Megint feljebb másztam és a szép sötét hajára vertem, aztán jól belemasszíroztam az anyagot. Utána ment fürdeni.

Ezek a múlt hét fontosabb kefélései. Basszatok Ti is, és olvassátok a blogot, meg terjesszétek.

 

W.

Címkék:szex erotikus punci 300 haj kate 2 komment

W&K 2012.05.30. 16:12

Átkúrtuk magunkat a 100-as határon!! És még azon is túl...

Pontosan 102-nél állt meg a számláló ma reggel. Voltunk sétálni, meg ittunk is egy kicsit. Emlékezetessé akartuk tenni ezt az alkalmat. Nem lett nagyon különleges, de elég jó volt ahhoz, hogy megőrizzük emlékét.  A 100. véres volt. Az ominózus piros törülköző előkerült tegnap este, ráfeküdtem háton, az Asszony és szétdobta felettem hosszú combjait, hogy jól megadhassam Neki, ami jár. Szóval feküdtem a lábai között, és akadálymentesen vezette be a szerszámot a vértől is nedves puncijába és lovagolni kezdett. Én közben a melleivel szórakoztattam magam, amikor éppen oda tudtam figyelni az élvezettől. Egy idő után én is felültem, tehát egymás ölében ülve, egymást ölelve lovagolt rajtam Kate. Egymás szemébe néztünk, mint egy nyálas-romantikus filmben, de én is élveztem (el is mentem), nem vagyok szívtelen! Ezután átvettem az irányítást, a hátára  fektettem, és úgy gyömöszöltem belé a farkam, végül hangosan jó lett Neki. Utána kidőltem, elfáradtam. Megkérdezte, hogy nem akarom-e, hogy másodjára is jó legyen nekem. Beleegyeztem. Visszaraktam, ahogy előtte voltunk és folytattuk. Éreztem, hogy nem fogok könnyen eldurranni másodjára, ezért változtatni kellett a felálláson. Először az oldalára fordítottam, és kis kifli - nagy kifli módjára csináltuk. Kapaszkodtam a vállába és a hajába. Micsoda látvány volt ez hátulról!! Ő is élvezte a hangok alapján. Végül megkértem, hogy forduljon hasra, és úgy raktam be, hátulról. Viszonylag hamar jó is lett, másodjára is nagyot  élveztem. Jó volt nagyon. 100. Már a cél egyharmadát teljesítettük! Azért ez nem rossz!

 

 

Utána még egyszer csináltuk, meg reggel is.

Ennyi a mai tudósítás!

Üdv,

W.

 

Címkék:szex vér lovaglás punci 300 dugás 100 haj kate hangos Szólj hozzá!

W&K 2012.05.25. 13:14

Imádom, ahogy megkíván...

Tegnap este a pufók szeretkezés után, mentem fürödni és közben még tébláboltam a szobában. Mentem volna be már vissza a fürdőszobába, amikor Wills mondta, hogy "Zárd el a vizet, és gyere csak ide!". Én követtem az utasításokat, oda mentem hozzá és ráfeküdtem, mert háton fekve nézte a tv-t. Közölte, hogy megkívánt újra és meg akar baszni. Hát lehet ilyennek nemet mondani? :)  Elkezdtünk mozogni egymáson és be tettettük,  hogy én voltam felül, de mondta, hogy úgy akarja csinálni, hogy én térdelek az ágyon Ő meg az ágy mellett áll. Ez gyakorlatilag a kutya póz egy változata...szerintem...bár nem vagyok nagy "expert" a szexpózok nevében.

Így kezdtük el csinálni. Ezt a pózt mindketten nagyon szeretjük, olyan állatias szerintem. Ilyenkor jó nagyokat tud csapni a fenekemre és a hajamat is rendesen meghúzza, arról nem beszélve, hogy milyen mélyre hatol a farkával. Ő azért szereti, mert látja, ahogyan a farka ki-be járkál bennem és elvileg hátulról a látványom is felizgatja. Így szeretkeztünk...hatalmasakat nyögtem! Az ablak még mindig tárva-nyitva volt...de egyre kevésbé érdekel. Wills hatalmasat élvezett belém.

Reggel olyan 9 körül ébredeztünk és még egymáshoz bújtunk utána. Nem kellett sok, hogy megkívánjuk egymást, és ösztönösen kezdtünk el mozogni, testünket egyre jobban egymáshoz dörzsölve. Wills kinyalt, mert nem voltam elég tág és nedves és hopp, már bennem is volt. :)Az ágyon elég sokat forgolódtunk miközben szeretkeztünk. Végig Ő volt felül és nagyon sokszor néztük egymást. Imádom Őt nézni szex közben...bár a legtöbbször elég pókerarccal csinálja...Én meg, mivel elég szenvedélyes típus vagyok...persze folyamatosan reagálok minden egyes mozdulatra...bele sem merek gondolni, milyen borzasztó fejeket vághatok... :D

Wills szólt, hogy helyezkedjek úgy, hogy minél mélyebben legyen bennem, úgyhogy megemeltem jobban a csipőmet. Közben kitaláltam, hogyha egy párnát teszünk a fenekem alá, ami jobban megemel, akkor még mélyebbre mehet. Így is lett. Reggelhez képest elég hangos voltam és Wills hatalmasat élvezett belém. Elment fürödni, amikor visszajött rám feküdt és én újra nagyon megkívántam. Bár mondta, hogy nagyon fájt neki fürdés közben ott lent, ezért nem számítottam sokra. Ő azonban "kompenzáció"-ként kinyalt...de hogy! :) ujjazással kezdte, miközben nyalta a csiklómat és még a mellbimbóm is izgatta...ilyen jól még senki nem nyalt. Nem kellett sok, hogy egy hatalmasat élvezzek!! :)

Ez a nap is jól indult! Most pedig vissza a tanuláshoz!

További kellemes napot Nektek!


Bisous,

Kate

Szólj hozzá!

W&K 2012.05.24. 22:00

Teli hassal...

Épp túl vagyunk egy elég laktató mexikói vacsin...és Wills még kuglófot is sütött, amit nem volt szerencsém megkóstolni, mert majd kipukkadok. Mondta, hogy vegyem le a bugyimat, úgyhogy lefeküdtem az ágyra, miközben cikkeket olvastam, Ő meg elkezdett nyalni. Mondta, hogy koncentráljak csak az olvasni valóra, de nem igazán tudtam. Szóltam, hogy most már dugjon meg, erre az volt a válasz, hogy inkább csak nyalakodna, mert fél, hogy rám hány... Meggyőztem, hogy ha oldalt fekve csináljuk, akkor nem lesz gond, mert így elég keveset mozgunk.

Így is történt. Én nagyon élveztem. Ő is. Olyannyira, hogy felbátorodott és átváltottunk misszionárius pózba. Nagyon jó volt. Elég hamar hatalmasat élveztem! :) Mondanom se kell, hogy az ablak megint tárva-nyitva...szerintem az egész blokk tudja, hogy mi vagyunk...arra várok, mikor tapsolnak majd meg, amikor végzünk... Wills utánam ment el, még közben váltottunk pár pózt, a hasamra verte. Iszonyat izgató volt! Aztán eldőlt az ágyon. :) Mondjuk egy picit így érezte magam, mint a képen szereplő hölgy.

Annyira friss az élmény, hogy még csorog rajtam a geci.

További szép estét!

Kate

Szólj hozzá!

W&K 2012.05.23. 17:49

Tegnap 3 volt

Két teljes napig nem láttuk egymást. Nem kibírhatatlan, de azért már vágytunk egymásra. Elsősorban egymás társaságára, de testileg is ki voltunk éhezve. Délelőtt találkoztunk, de csak délután mentünk hozzám. Egészen gyorsan az ágyban kötöttünk ki. A farkam kiváló állapotban volt két nap pihenés után, amit Kate minden tehetségét bevetve szopott le. Nagyon érti a dolgát, jól csinálja és elég kitartó is ezek mellett, ami fontos olyan esetben, ha a férfi sokáig bírja, ha szopják. Micsoda furulyaszó volt az...!

Utána én nekiálltam viszonozni, és addig nyaltam és ujjaztam, közben pedig csavargattam a mellbimbóját, amíg hangosan el nem élvezett. 

Ezután egy hagyományos szeretkezés jött, Kate a hátán feküdt én pedig a combjai közé feküdtem, tövig nyomtam benne a farkam és addig dugtam, amíg elmentem.

Megéheztünk, és megbeszéltük, hogy elmegyünk bevásárolni a vacsihoz. Kate cicanadrágba és egy vékony blúzba öltözött, természetesen nem vett alá melltartót. Én is átöltöztem, és amint húztam ki a farmernadrágomból az övet, felcsillant a szeme, és bepucsított. Én odamentem hozzá és finoman megcsapkodtam az övvel fenekét. Határozottan tetszett Neki. Mondtam, hogy a kezeit is össze kötözhetném vele. Összehúztam az nadrágszíjat a  csuklóin, de panaszkodott, hogy nyomja a csat. Felajánlottam, hogy akkor kössük össze a bokáját. Az ágyra löktem, hason feküdt, és összekötöttem az övvel a lábait. Erre gúnyosan megjegyezte, hogy így aztán meg sem tudnám erőszakolni. Erre lerántottam a térdéig a cicanadrágot, a bugyijával együtt, és tehetetlenül feküdt ott. Levettem az imént felvett rövidnadrágot, alsógatyát és közelebb húzódtam. Egy erős mozdulattal széthúztam a kerek seggét, közel hajoltam, és a puncijára köptem, hogy elég nedves legyen a behatoláshoz. Kemény volt a farkam, egy mozdulattal bevágtam a puncijába. Nagyon élvezte, ahogy tövig nyomtam, direkt úgy tartotta, hogy mélyre menjen és azonnal felsóhajtott. Ráfeküdtem és lefogtam a két kezét is. Hangosan nyögött, erre én mondtam Neki, hogy: "Ne sikíts, te ribanc, nem hallja meg senki!". Majd az ágyon lévő használt bugyját tömtem a szájába. Húztam a haját, fogtam a kezeit felváltva és erősen basztam. Nagyon jó volt, mindkettőnket felizgatott a szituáció, és én hatalmasat élveztem belé.

Lefekvés előtt még egyszer szeretkeztünk. Misszionárius pózban. Én ismét elmentem, aztán megkérdeztem, hogy hogyan szeretné. Elmondta, hogy térdeljek fel, Ő az oldalán fekszik magzatpózban, és úgy rakjam be. Így elég mélyre tudom dugni. Egy darabig toltam Neki, Ő pedig hangosan élvezte. Aztán egyre csak éreztem, hogy puhul a szerszám. Mondtam Neki, hogy elromlott, így már nem tudom folytatni. Végül ennyiben maradtunk. Sajnálom, hogy a nők általában nem mennek el annyiszor, mint a férfiak. Jó lenne minden alkalommal eljuttatni Katet a csúcsra. Bár amikor elmegy, akkorákat élvez, hogy szerintem az felér három olyannal, amit én érzek.

 

Ennyi volt tegnap, ezt csináljátok utánunk!

Üdv,

W.

Címkék:játék szex erőszak erotikus szopás vágy punci 300 dugás nyalás 2 komment

W&K 2012.05.20. 18:46

A legjobb...

A héten többször egymáséi lettünk. Extra nem történt, nagyon jókat szeretkeztünk, Vele a legjobb! Amúgy a 95. alkalomnál tartunk. 100-nál csinálunk valami nagyon extrát, csak Nektek. Ha van ötletetek, akkor bátran osszátok meg velünk. Elég nyitottak vagyunk ;)

A héten megbeszéltük, hogy a vacsorával egybe kötött ivás mellett a Normafán kiszökünk a susnyásba...de egy üveg gin és pár pohár pezsgő után nem ez volt a központi feladat.

Willshez átérve azonban már kijózanodtunk...mondhatni... én kezdtem vetkőzni, és a fürdőszobába engedtem a vizet, amikor bejött, felkapott és az ágyra dobott...tudtam most mi fog következni. Jól kinyalt, pedig elég lucskos voltam, majd belém rakta jó mélyre. Valamiért amikor belém hatol egyfajta felszabadulást érzek, főleg amikor a vaginám szinte már lüktet Wills szép farka utáni vágytól. Szex közben imádom, ha teljesen meztelenek vagyunk, mert szerintem úgy sokkal intimebb, jobban érezzük egymást. Vadul kezdtünk el szeretkezni, azért a pia még bennünk volt, Wills jól megbaszott engem. Azonban egy idő után valahogy mindketten ösztönösen átváltottunk egy más tempóra, miközben szorosan öleltük és csókolgattuk egymást. Most éreztem igazán először, hogy tényleg szeretkezünk, szerelemből vagyunk együtt. Fantasztikus érzés volt...Az egészet pedig Wills vallomása tette még tökéletesebbé. Miután kiélveztük a pillanatot, folytattuk a már megszokott tempóban...én a szokottabbnál hangosabb voltam, másnap a szomszédok üvöltő, erősített basszussal megspékelt zenéjére keltünk, úgyhogy gondoltuk ez a bosszú. Azon kaptam magam miközben Ő volt felül, hogy előszeretettel csapkodom a fenekét, mivel nem szólt érte, feltételezem, legalábbis remélem, hogy nem zavarta. Wills belém élvezett, én nem mentem el, mert ha sok alkoholt iszom valamiért nem megy.

make-love-thinking-of-you-ecard-someecards_large.jpg

Ma reggel ébredés után szeretkeztünk. Valamiért én dél felé jobban kívánom a szexet. Ez azt jelenti, hogy nekem magamtól reggel ilyen 10-11-12-ig nem nagyon jutna eszembe szeretkezni. Az én drága Willsem, szerencsére (legalábbis szerintem - alapvetően több, mint megelégedett vagyok a testi adottságaival és szervezete működésével) minden reggel merevedéssel ébred. Neki erre van igénye reggel is. Kicsit aggódtam, hogy ez biztos a frigidség jele nálam, hogy magamtól nem kívánom meg a szexet ilyen "korán", de megnyugtatott, hogy ez teljesen természetes, olvasta, hogy a nőknél ez így van. Mondjuk erről pont beszélgettem az egyik barátnőmmel, aki meg kívánja reggel is, úgyhogy eléggé vegyes érzéseim vannak a témával kapcsolatosan.

Úgyhogy szeretkeztünk egyet reggel. Pihegtünk még az ágyban, és én indultam fürödni. Szex után mondta, Wills, hogy eléggé megviselt a farka, mert tegnap éjjel is elég hosszasan szeretkeztünk, és tényleg piros volt. Mondtam neki, hogy most már muszáj lesz elmenni a patikába, mert ez így tarthatatlan. 

Amikor fürdök, szeretem, ha beül mellém beszélgetni. Ez azért van, mert így is együtt vagyunk, amit imádok, és mert egyszerűen szórakoztató. Most is így történt. Szépen levetkőztem és meztelenül elé álltam, mondtam, hogy jöjjön. Kifelé menet már nagyon megkívántuk egymást, de mondtuk, hogy nem lehet, mert akkor már  végképp leamortizáltuk volna ott lent. Úgyhogy befeküdtem a kádba. Masszíroztam a melleimet, mert néha szokott fájni. Ezt ne  úgy képzeljétek el, hogy konstans fáj ilyenkor, hanem amikor hozzáérek, akkor érzem, és ilyenkor nagyon jól esik egy kis cickó masszázs. Wills szerint a nőknek erre lenne igénye, és nyithatnánk egy mellmasszírozó szalont...azonban véleményem szerint, ezért nem sokan fizetnének. Közelebb hajolt megpuszilni, én fogtam a kezét és a melleimre tettem. Mondtam, hogy simogassa. Ő közelebb ült és elkezdte izgatni a mellbimbóimat. Ettől nagyon hamar begerjedek. És hopp a másik keze is bekerült a vízbe a csiklómhoz. Én becsuktam a szemem és átadtam magam az élvezetnek.

fashion-naked-portrait-tub-water-Favim.com-146864.jpg

Alsónadrágban volt, úgyhogy láttam, hogy merev a farka. Mondta, hogy szálljak ki a kádból és menjünk át az ágyba. Én húztam a szám, mert nem akartam, hogy még jobban fájjon neki. De Ő oda hozta a papucsom, a törülközőm és mondta, hogy most már tényleg menjek. Követtem az utasításokat. Lefektetett az ágyra és elkezdett nyalni. Persze szerintem erre nem sok szükség lett volna, mert már így is elég lucskos voltam. Egy idő után szóltam, hogy most már el fogok élvezni, úgyhogy abbahagyta, feltérdeltetett az ágyra és belém nyomta tövig. Így hátulról csináltuk. Alig bírtam magammal...egyre lucskosabb lettem, és csak nyögtem az élvezettől. Kicsit zavarban voltam, mert persze az ablak tárva-nyitva volt...így az egész szomszédság hallhatott mindent. Wills elélvezett elég hamar, de folytattuk tovább.  Csak úgy forgatott az ágyban, ide pakolt, oda pakolt és rendesen megkaptam a magamét. :) Én is hatalmasat élveztem. Nem sokkal utánam újra elment.

Mostanában az a vágyam, hogy rám élvezzen. Illetve az elmúlt pár szeretkezés alkalmából erre vágytam. Nem tudom mi lehet az oka...

Kedd este találkozunk legközelebb, addig kaparom a falat.

Jó huncutkodást mindenkinek!

Kate

 

Szólj hozzá!

W&K 2012.05.15. 16:50

Megint jókat kúrtunk!

Múlt hét csütörtök: este vacsival várt otthon Kate, desszertként pedig dobozos fagyit ettünk. Megbeszéltük, hogy egy üveg borral kiülünk valahová, mert szép idő volt. Mielőtt elindultunk volna, leszögeztem, hogy nem szeretkezhetünk, mielőtt elmegyünk borozni, mert akkor már biztosan nem fogunk elindulni otthonról. Azért bennem volt a kisördög, és egy fél gombóc fagyit elkentem Kate nagy mellein, majd szépen lenyalogattam. Nagyon felizgult, én pedig elkezdtem nyalni a punciját. Amikor már kérte, hogy dugjam meg, közöltem vele, hogy nem lehet, el kell indulni, erre azt felelte, hogy akkor ezt Ő is eljátssza velem. Nem akartam eleinte hagyni, hogy leszopjon, de igaza volt, szemet-szemért! Egyet kikötöttem: mielőtt elmennék, abba kell hagynia. Szóval szopott egy darabig, aztán elindultunk.

A Budai Vár felé vettük az irányt, ahol éppen a Pálinkafesztivál volt, de ez csak akkor derült ki, mikor már odaértünk. A várfal alatt kerestünk egy helyet, ahol le lehet ülni, és szép a panoráma. Kinyitottuk a bort, és elkezdtünk iszogatni. Természetesen felmerült, hogy jó lenne dugni egyet valahol a közelben. Az ivás után előbb-utóbb utoléri az embert a szükség, tehát kerestünk egy helyet, ahol lehet pisilni. Nekem nem okozott gondot, az első sötét helyen könnyítettem magamon, azonban Kate nagyon körültekintően keresgélt, körülbelül húsz perc után sikerült találni egy helyet, amiről meggyőztem, hogy senki nem fogja meglátni. 

Elindultunk dugóhelyet keresni. Felmerültek a Clark Ádám tér körülötti kis utcák, de végül nem találtuk alkalmasnak egyiket sem. A Várkertbazár előtt sétálva már éreztük, hogy jó felé járunk. Végül a Vár és a Bazár közti füves-susnyás terület tűnt a legalkalmasabbnak. Bebújtunk az egyik bokor mögé, és gyorsan szabaddá tettük a szükséges testrészeket. Hátulról, állva dugtam Katet, közben mindketten fürkésztük a környezetet, hogy meglássuk időben, ha jön valaki. Nem járt arra senki, és egy idő után már nem fogtuk vissza magunkat, Kate is egyre hangosabban élvezte az aktust. Azt mondta hangosan: "Ne foglalkozz semmivel, nem jön senki, csak basszál meg rendesen!". Basztam is ahogy kell, nagyon jó volt. Elmentem, érthető okokból Kate viszont nem. Nem volt nálunk papírzsepi, vagy egyéb valami, amivel a gecit le lehet törölni, hogy ne a bugyiba csöpögjön. Végül Kate guggolva megvárta, hogy az anyag nagy része kicsöpögjön, aztán egy-két friss zöld levéllel próbálta letörölni a maradékot. Mindketten felöltöztünk, aztán előmásztunk a bokor mögül. Mindkettőnk nagy meglepetésére két idősebb ember ült egy nagyon közeli padon, kutyát sétáltattak. Villámgyorsan az ellenkező irányba indultunk, majd egy ügyes hadművelettel mögöttük elhaladva indultunk haza. Viccelődtünk, hogy biztosan hallották, ahogy Kate bíztatott, hogy basszam, mert úgyse jön senki.

Péntek: nem dugtunk, külön aludtunk. 

Szombat este találkoztunk, de nem volt szex, mert fáradt volt Kate. Ilyenre még nem hivatkozott, megegyeztünk még régebben abban, hogy egy menethez mindig kell legyen erő.

Vasárnap reggel családi program miatt nem volt arra idő, hogy ébredés után egymásnak essünk. Délután Kate családjánál töltöttük az időt. Megkívántuk egymást, de a szülői házban nem lehet feltűnően hangosan kúrni, úgyhogy nagyon óvatosak voltunk. Engem mindig felvillanyoz egy ilyen nehezebb helyzet, de azt láttam, Kate is jobban élvezi. Basztam rendesen, néha azért kicsúszott egy-egy visszafojtott nyögés. Olyan lucskos volt Kate puncija, mint még soha ezelőtt. Hatalmasat élveztünk mindketten. Idő közben egyedül maradtunk a házban, és hangpróbákat tartottunk, hogy vajon mit hallhattak meg az otthoniak az akcióból, nem nyugtatott meg a tapasztalat. Mielőtt visszatért volna a család többi része, kúrtunk még egy hatalmasat. Hátulról, kutya pózban löktem Katet, olyan mélyre nyomtam neki, ahogy csak tudtam. Kurva jó volt.

Tegnap egy átlagos, jó kúrás volt csak. Ma reggel lucskosan kelt fel az Asszony, ki is használtam, de csak nekem lett jó. 11 felé még egyszer dugtunk, hosszasabban, akkor mindketten nagyot élveztünk.

 

Egyelőre ennyi, megpróbálunk visszatérni ahhoz, hogy egy-két napi rendszerességgel leírjuk a történteket, csak mostanában több az elfoglaltság, mint ezelőtt. Kate is fog írni hamarosan, neki most még több a dolga. Most is szopik, miközben írok. Na jó ez nem igaz, emberek között vagyunk. Egyébként 89-nél jár a számláló. Ha minden jó megy, a jövő hét közepe tájékán elérjük a 100-as lélektani határt. Nem rossz, mi? Irigykedtek? Ti is kúrjatok rendesen, ez jó dolog, vidámabbak lesztek!

 

Jó dugást a szerencsésebbeknek, a többieknek meg jó nyálcsorgatást/tárcsázást!

 

Üdv,

W. 

Címkék:szex természet fagyi punci dugás lebukás hangos borozás csendben 2 komment

W&K 2012.05.10. 13:42

Visszatértünk!

Sok idő telt el az utolsó poszt óta. Távol voltunk, de nem tétlenkedtünk, valahol nyolcvan körül tart a számláló. A kimaradt szeretkezéseket nem fogom tudni leírni egytől-egyig, de próbálom összefoglalni.

Az elmúlt hét nagyobb részét egy hotelben töltöttük. A szobák falai vékonyak voltak, mi pedig hangosak. Az első két nap ez nem jelentett problémát, mert üresek voltak a környező szobák, de a rákövetkező három napra 14-15 éves fiúk költöztek be. Amikor dugtunk, mindig a szoba előtt szaladgáltak, vagy hallgatóztak. Én ilyenkor még intenzívebben dugtam Katet, hogy még hangosabban nyögjön :D. Anyuékat otthon biztosan nem hallják, ők meg még nem csinálják, úgyhogy valószínűleg jót poénkodtak rajta. Nagyon jókat basztunk, tényleg. Egészen extrém dolgok is összejöttek a fürdőkádban, a mosdókagylón, az ablakban és mindenütt. Ráélveztem Kate arcára és a hajára a hajmosós nap előtti éjszaka, ami számomra mindig különleges alkalom. Előtte közben és utána pezsgőztünk, szóval tényleg jó hangulatban teltek a napok.

Az a jó külföldön, hogy bárhol bármiről lehet beszélni, senki nem fogja érteni, csak ha véletlenül magyar turistákba botlik az ember. Gátlástalanul megtárgyaltunk mindent a buszon, a vonaton, a múzeumokban, az üzletekben.

A hét elején jöttünk vissza, de sok dolgunk volt, ezért csak most láttam neki az írásnak. Nálam voltunk együtt többször. A koreográfia első része a nyalás mostanában, mert úgy veszi legkevésbé igénybe a farkamat a használat, ha igazán nagyon lucskos a punci, de ha nem sikerül a szokványos módon csúcsra juttatni Katet, a végén akkor is így szoktuk befejezni.

Tegnap este nem terveztünk be közös programot a sok tanulnivaló miatt, mégis elmentünk iszogatni hét óra magasságában. Kate mondta, hogy már nyolckor a buszon szeretne ülni, úton hazafelé. Amit kikértünk, gyorsan megittuk, mert kitaláltuk, hogy ivás helyett jobb szeretkezni, ezért felmegyünk hozzám. Az úton nagyon kacérkodott az Asszony, mutogatta magát nekem, amikor senki sem figyelt, pedig sokan voltak körülöttünk. Amikor hazaértünk, vadul egymásnak estünk. Nekem kétszer is jó volt, majd kinyaltam Katet. Nem tudom más hogy van ezzel, de szerintem az a normális, ha egy férfi valamennyire undorodik a saját gecijétől, máséról meg nem is beszélve. Ha én elmegyek, mindig tisztára törlöm Kate csiklóját, hogy a számmal semmiképpen ne érintkezzen a cucc nyalás közben. Elég hangosan jó is lett Neki, aztán még összebújtunk egy kicsit. Már negyed kilenc volt. Ahogy feküdtünk egymás karjaiban, megint izgalomba jöttünk. Kérdezte Kate, hogy megtaláltam-e a G pontját, erre én mondtam, hogy csak sejtem, hogy hol van. Nagyjából az ujjam hegyénél, ha a középső ujjamat a második ujjpercig feldugom, a has felőli oldalon. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy akkor egy egészen kis fasszal is ki lehet elégíteni. Kérdeztem, hogy akkor hogy lehet az, hogy mindig arra vágyik mielőtt elmegy, hogy még mélyebbre nyomjam a farkam. Addig szoktam nyomni, amíg tudom. Ekkora és kész. Lehet, hogy egy nagyobbal még jobb lenne. De megnyugtatott, hogy ha akarom tudom elég mélyre nyomni és azt nagyon élvezi, meg ha nem finomkodok, hanem erősen baszom. Ezután ragadott el újra a hév és megint a combjai közé feküdtem. Jó mélyen nyomtam neki, nagyokat nyögött. Másodjára Ő már nem szokott elmenni, nekem viszont harmadjára is jó volt.

 

Aztán felöltöztünk és elkísértem Katet egy darabig hazafelé.

Ma reggel megint átjött hozzám, egy rövid menetet sikerült összehozni. Még nagyon álmos voltam, egy rövid kutya póz után elmentem. Aztán aludtunk. Majd este megkapja a magáét!

 

Remélem Ti jókat kúrtatok, üdv,

W.

Címkék:szex pisi pezsgő 300 dugás haj nyalás hangos Szólj hozzá!

W&K 2012.04.30. 14:54

2 more nights to go...

Elég sok dolgunk volt az elmúlt időben, főleg Willsnek, ezért úgy találtuk a legjobbnak (legalábbis én), ha nem alszunk annyit együtt erre az időre. Így tegnap este volt először két egyedül töltött éjszaka után, hogy együtt aludtunk. Amikor átértünk Willshez, bedőltünk az ágyba...elfáradtunk...nekem a lábam is fájt az új cipőm miatt, de az én drágám volt oly kedves és adott egy lábmasszázst, hogy enyhítse fájdalmaimat. Aztán rám feküdt...már emelte fel a lábam, hogy kinyaljon..én meg szokás szerint vágtam az arcokat...fél napja nem fürödtem, meleg is volt kint, meg is izzadtam és pisilni is kellett már. Kötöttünk egy alkut...kimehetek pisilni, ha nem trükközök... belementem. 

Megint nyalt...valahogy ezt soha sem tudom megunni, olyan jól csinálja...én is szerettem volna leszopni, de mondta, hogy erre igazán nincsen szükség. Mikor felállt az ágyról, konkrétan egy sátor volt a nadrágján. Gyorsan levette és már bennem is volt. Misszionárius pózban csináltuk, közben a lábam a nyakamnál volt, így sokkal mélyebbre hatol. Annyira kívántuk egymást, alig bírtunk betelni a másikkal. Hatalmasat élveztem és Ő is.

 misszió.jpg

Későre járt, elmentem pisilni és utána elkezdtem mosni a fogam, mikor beszól Wills, hogy mi lenne ha fürdés előtt megdughatna még egyszer. Mondtam, hogy semmi akadálya... :) Rögtön megyek vissza az ágyba...de nem vártunk addig. Egy mozdulattal belém dugta merev farkát és hátulról kezdett is dugni. Én neki támaszkodtam a fürdőszoba falnak, miközben áthajoltam a kádon. Az ablak tükröződött és láttam minden férfias mozdulatát. Párszor rávert a fenekemre, meghúzta a hajam, ami csak olaj volt a tűzre. Jól megbaszott.


Egymás karjaiban aludtunk el...

Általában éjszakánként többször egymásra mászunk...ma sem volt másképp...kimentem pisilni, visszafeküdtem, átöleltem a kezem egy határozott mozdulattal rátette a farkára. Elkezdtem simogatni, nem túl durván, tényleg csak finoman...közben elaludt... :D Én is elbóbiskoltam, majd a fal felé fordultam, Ő pedig szorosan hozzám bújt és a farkát egyre közelebb dugta hozzám. Elég hamar megkívántuk egymást, de egy pisi szünet a hosszú éjszaka után mindkettőnknek kellett.

 hátulról.jpg

Mikor vissza jöttem elkezdtem szopni, kis idő múlva szólt Wills hogy most már tegyük be. Először ő volt felül, miközben hasaltam, majd én lovagoltam rajta, aztán a klasszikus misszionárius, majd az olló, majd oldalról, hogy én háttal voltam neki. Reggelekhez képest elég mozgalmas volt. Én magamon azt vettem észre, hogy reggel, bármennyire is élvezem a szexet nehezen megyek el. Vajon ez napszaktól függ ki hogyan élvez?


Két nap múlva, vagy remélem hamarabb folytatás.

Addig is mindenkinek kellemes május 1-ét!

Kate

Címkék:szex pisi vágy punci 300 dugás nyalás 7 komment

W&K 2012.04.27. 12:42

60-nál járunk

Ma reggel volt a hatvanadik szeretkezés, mióta elindult a blog, a terv 20%-át teljesítettük. Tegnap este és a reggel folyamán is csináltuk. A tegnappal kevésbé voltam elégedett, csak nekem sikerült elmenni, igaz elég sokszor. Volt szopás, nyalás, popsiba, elölről-hátulról, fönt-lent, szóval igazán változatos, de valahogy csak nem tudtam Katet eljuttatni a csúcsra. Még az elején felsértettük valahogy a punciját miközben lovagolt és nem esett neki olyan jól a folytatás, aztán megbeszéltük, hogy reggelig pihentetjük. Meztelenül feküdtünk az ágyban, beszélgettünk, interneteztünk... aztán végül elkezdett szopni, és közben felvetette, hogy lehetne a punci helyett máshogy is. Nem kellett sokáig győzködni, sejthetitek. Ez a behatolás, ez mindig egy komplikáltabb feladat... Aztán análisan annyira élvezte, hogy teljesen nedves lett a puncija, én pedig gyorsan belé élveztem. Utána gyorsan kimentem megmosni a farkam, hogy a puncival tudjuk folytatni. De olyan hideg volt a víz, amiben mosakodtam, hogy összement a farkam. Később még egyszer megpróbálkoztunk egy olló jellegű formációval, de nem lett jó végül egyikünknek sem. Pedig órákon keresztül csináltuk. Közben kibeszéltük, hogy örül, hogy én szexinek tartom, de szeretne még magabiztosabb lenni, és mi van, ha én csak mondom Neki, hogy mennyire tetszik, közben meg nem is. Szerintetek, ha nem tetszene őszintén, megkívánnám ennyiszer? Nem kell válaszolni - úgy sem szoktatok, a válasz: nem.

 

 

Ezt mondjuk vehetitek lebaszásnak, hogy nem kommenteltek, csak így anonim módon csorgatjátok a nyálatokat, meg veritek a sztorikra... Sokat beszéltünk róla, mi lehet az oka annak, hogy nem írogattok. Az elején arra számítottunk, hogy majd kóstolgattok minket, meg leírjátok, hogy ez blog csak kamu, meg ilyenek. De látjuk a statisztikákat, úgyhogy pontosan tudjuk, hogy olvassátok! Igen, Te ott a képernyő előtt, rólad van szó! Szólok a főnöknek, hogy munkaidőben miket olvasol! Így nem fogunk index címlapra kerülni, ha nincs komolyabb aktivitás... Elnézést, talán egy kicsit elragadtattam magam.

Reggel nehéz volt felkelni. Kate akkor alszik jól, ha teljesen sötét van a szobában. Én pedig akkor tudok felkelni könnyebben, ha már világos van a szobában. Hozott nekem kakaót az ágyba és reggelit is akart csinálni, de mondtam, hogy annyira nem kívánok most enni, de mindig örülök, hogy ilyen gondoskodó. Hogy ne úgy váljanak el útjaink, hogy a tegnapi próbálkozások során nem sikerült eljuttatni a csúcsra, kinyaltam, mert úgy viszonylag biztosra megyek, meg volt a sikerélményem. Még maradt is tíz perc az indulás előtt, azt is kihasználtuk és megcsináltam kutya pozícióban is.

Egy darabig most nem lesz poszt, de vasárnap felé már érdemes lesz visszalátogatni az újabb szaftos sztorikért.

 

Jó hétvégét,

Wills

Címkék:szex szopás 300 anál nyalás quickie Szólj hozzá!

W&K 2012.04.26. 17:56

Eperszezon

A keddi estéről fogok Nektek írni...vacsorára palacsintát csináltam többek között és mivel Wills vett egy doboz epret, ezért azt megpürésítette és a palacsintába tettük. Finom volt, bár elég folyós...egy jó adag maradt még a tálban, amiből Willsnek azonnal támadt egy ötlete. Nem sok kellett és a hálószoba irányába vettük az utat. Előkerült a hírhedt piros törülköző, amit azokon a bizonyos napokon szoktunk használni, hogy a lepedő ne legyen epres. Lehúzta a leggingsem, a bugyim, feltolta a lábam és elkezdett nyalni.
A takaró pont a hasamon volt, ezért nem láttam mi történik. Nem éreztem magam annyira kellemesen, mert nem voltam frissen borotválva, és igaz miután megérkeztünk megmostam magam ott lent, de nem fürödtem meg, emellett elképesztően világos is volt...én nem szeretem a fényt mert ilyenkor mindig azon gondolkodok, hogy "na most milyen hibát fog találni, észrevenni rajtam". Kicsit olyan volt ez mint egy nőgyógyászati vizsgálat, mondtam is Neki. Persze eljátszotta, hogy akkor Ő a doktor úr. Pár perc nyalás után már éreztem a hideg csöpögést a csiklómon és körülötte.

Az eperpürét az ujjaival kente szét rajtam, majd mindenhonnan alaposan lenyalta. Kellemes érzés volt nagyon! Majd tovább nyalt...elképesztően jól nyal...megint mondtam, hogy most már én jövök és hagyja abba, mert így el fogok élvezni, de hajthatatlan volt és csinálta tovább...majd hirtelen abbahagyta, mert elvileg úgy hallotta, hogy közel értem a csúcshoz. Véégre rajtam volt a sor. A felállás hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy én a földön ülve álltam neki a szopásnak, mert így jobban hozzáférek, a takaró az Ő arcát is takarta. Elkezdtem szopni, majd félve, de elővettem az pürét...a tejszínes akciónk nem vált igazán be nála, ezért kicsit mindketten fenntartással kezeltük, de a zacsira most direkt nem került semmi. Gondosan lenyalogattam Róla...annyira, hogy elvileg az egész arcom epres volt...ezt Ő nyalta le rólam. :) majd folytattam a szopást. Nem rég utána olvastam a mélytorok technikának - videót is néztem róla... és próbáltam kísérletezni vele, de azt a konklúziót vontam le, hogy vacsora után nem ajánlom senkinek és ehhez tényleg gyakorlás kell, és lassan kell csinálni. Úgyhogy maradt a hagyományos "kate-féle szopás". Ez semmi extra nehogy azt higgyétek, de én ezt tudom produkálni. Nagyon bele lendültem, engem mérhetetlenül felizgat ha a számban érzem, hogy élvezi. Ilyenkor néha cserélgetem a kezem, illetve az ujjaim - hol teljes tenyérrel fogom, hol pár ujjal, hol pedig csak kettővel. Kiderült, hogy ez a két ujjas variáció, amikoris a hüvelyk és a mutató ujjam összeér és így szopom Willst annyira nem jön be neki, mert fáj...kicsit megijedtem, mert annyira törekszem arra, hogy minél jobb legyen és rossz érzés tudni, ha valamit nem élvez, amit csinálok. Utána ezt figyelembe véve folytattam számmal a kényeztetést, még nem szólt, hogy most már üljek rá. Így is tettem. Egy pillanat alatt került be a szép, kemény farka a vaginámba. Ilyenkor ez mindig elképesztő élvezet, mert már nagyon kívánom. Pár percig lovagoltam rajta, amikor hirtelen megfordított és Ő került felülre. Olyan szenvedélyesen dugott, alig bírtam levegőt venni a nyögések között. Éreztem, hogy Ő a férfi és birtokol és most jól megkapom. Erről írni is nedvessé tesz...Ő élvezett el előbb, de ugyanúgy folytatta és én is elmentem nem sokkal rá, majd Ő újra ugyanabban a misszionárius pózban. Utána pihegtünk egymáson...mámoros érzés volt a karjaiban feküdni és nézni Őt, mintha bort ittam volna előtte. Nem sokkal később a hátamra fordított és hátulról dugott meg. 

Reggel, megint korábbra állítottuk be az ébresztő órát, hogy legyen időnk mindenre. Szóltam, hogy indulás előtt fogok hajat mosni, ezért érvénybe lépett az a szabály, hogy nyugodtan és bármikor ráélvezhet a hajamra. Misszionáriusban kezdtük, majd voltunk kiskifli pózban, majd ollóban, végül újra misszionáriusban. Én végig megint azon kattogtam, hogy mennyire elfogunk késni...nem tudtam igazán elengedni magam annak ellenére, hogy nagyon élveztem. Ezt még gyakorolnom kell, hogy ne legyek ekkora "control freak". Mondtam neki, hogy csak magára figyeljen. Hamarosan el is ment, de ért el a hajamig, ezért a hasamra ment az együttlétünk gyümölcse. Kiment megengedni a vizet a kádba, de rögtön visszajött és elkezdett nyalni. Nem kellett sok és én is elélveztem. Persze megint sikerült elkésni, de legalább nem olyan sokat, mint eddig. 

Ma este megint Nála alszom! Alig várom! :)

Mindenkinek nagyon kellemes estét kívánok és szenvedéllyel teli éjszakát!

Kate


 

Címkék:játék szex szopás lovaglás punci haj eper nyalás kate Szólj hozzá!

W&K 2012.04.23. 11:41

A mai napnak már "vége"...

Tegnap este nem szeretkeztünk...túlságosan fáradtak voltunk...engem kicsit nehezen viselt, mert volt egy félreértésünk, egy olyan témával kapcsolatosan, ami nem is aktuális...és az volt bennem, hogy biztos azért nem kíván Wills, mert én egy ilyen szörnyű "hárpia" vagyok...

Tegnap nem került bejegyzésre, de a szombat esti postom után nagyon megkívántuk egymást. Viszont, mert Willsnek annyira fájt, nem lehetett nyilvánvalóan, Ő azonban úgy döntött, hogy kényeztet engem...kinyalt...és akkorát élveztem...huhh...elképesztően jól bánik a nyelvével...

Ma reggel, nekem pontban 9-kor el kellett indulnom Tőle, az ébresztő pedig 7:50-re volt állítva, hogy minden maradjon idő. Már félálomban megkívántuk egymást. Kinyalt...valahogy reggel mindig ki vagyok száradva, de mindenhol...a számban is...és misszinonárius pózban szeretkeztünk. Én reggel nagyon ritkán megyek el,mert engem az idő tényező olyannyira frusztrál, hogy nem tudom elengedni magam. Persze nagyon élvezem, de ilyenkor már minden máson képes vagyok gondolkodni egy idő után, csak, hogy zökkenőmentesen haladjon minden az elindulás pillanatáig. Így javasoltam, hogy ne fogja vissza magát. Tegnap takarítottunk, és a zsebkendős zacsit elég messzire sikerült helyeznem az ágy mellől, így fóka mozdulatokkal szenvedtem el magam a mosdóig, hogy ne legyen megint minden olyan... A küldetés sikeres volt. Az együttlét is megtette jótékony hatását, mert kidugult az orrom (sikerült nagyon megáznom). Ma este otthon alszom, úgyhogy egymás társaságát csak a könyvtárban élvezhetjük.

Remélem másoknak kellemesebb estéjük és napjaik ígérkeznek, a mieink elég elfoglaltnak mutatkoznak.

További szép napot!

Kate

Remélem másnak kellemesebb

Szólj hozzá!

W&K 2012.04.22. 23:19

Még nincs vége a mai napnak

Reggel kettő is volt. Tegnap direkt megkértem, ne mosson hajat. Három napja mosott utoljára, nem kell igénytelenségre gondolni, de engem valamiért felizgat az illata. Rá is akartam verni. Hason feküdt még mellettem, félig talán aludt is. Lehúztam róla a takarót és ráfeküdtem, a farkam a seggének dörzsöltem, ez mindkettőnket felizgatott. Gyorsan lekerült a bugyi és az alsógatya, már tettem is be neki a dákómat. Gyorsan közeledett a tűzijáték, ezért kihúztam, és feljebb húzódtam és jól beterítettem a haját. Utána visszaraktam a puncijába, de ez már nem volt az igazi, nem volt elég kemény a farkam. Eltelt öt perc, és ismét egymás lába között matattunk. Magamra ültettem, és meglovagolt. Néha ráhajolt a mellkasomra, én pedig magamhoz szorítottam. Sokáig voltunk így, de éreztem, hogy ebből így nem lesz semmi, talán már Kate is fárad. Egy ügyes mozdulattal átfordultunk, most már Ő volt alul, én pedig a combjai közt feküdtem. Ebben a hagyományos felállásban, egymást ölelve sikerült csúcsra juttatnom. Elmondta, hogy azt szereti, ha én dolgozom meg azért, hogy neki jó legyen. Ha én csak feküdnék, Ő rám ülne, akkor is el tudna jutni a csúcsra, de az nem lenne különb, mintha egy dildót használna. Tényleg, mintha nagyobbat élvezne, ha én vagyok az aktívabb...

Ha befejeztem a posztot, nekiállunk szeretkezni, ezt holnap olvashatjátok Kate tollából.

Arról beszéltünk még az este folyamán, hogy mi a "kúrós zene". Erre mindketten azt mondtuk, hogy ez az. Ti mire szerettek baszni?

 

Címkék:zene szex 300 will haj Szólj hozzá!

W&K 2012.04.21. 17:39

Délutáni futás?

Délután 2 körül értem át Willshez. Neki még dolga volt, úgyhogy addig kilakkoztam a körmöm..2x...Majd bebújtunk egymásmellé az ágyba. Eredetileg úgy volt megbeszélve, hogy elmegyünk futni, de reméltem ez már feledésbe merült. Hogy is fogalmazzak...nem vagyok az a nagy sport lady...ez azt jelenti, hogy nehezen veszem rá magam, hogy effektíve sportoljak, de ha ráveszem magam, akkor teljes erőbedobással nyomom és ügyes vagyok. Wills persze emlékezett mit beszéltünk meg, és mondta, hogy öltözzek...erre bebújtam a paplan alá, hogy nem akarok menni...az iPodomra fogtam..mert azt otthon hagytam, és anélkül nem tudok futni...azt mondta ez nem elég jó kifogás és ha nem megyek el futni, akkor nem fekszik le velem EGY HÉTIG. Ezen jót kuncogtam, mert szerintem ezt Ő sem bírná ki. Felajánlotta, ha hazaérünk, akkor jól megcsinál, mire nekem az volt a válaszom, hogy inkább ez legyen most. "Szó sem lehet róla"....erre elkezdett izgatni...a bimbóim nyalogatta, és simogatott ott lent. Mondtam, hogy akkor térjünk a tárgyra, de erre csak az volt a válasz, hogy mennyivel jobb lesz így utána, mert sokkal kiéhezettebb leszek. Ennyi kellett nekem, gondoltam is magamban "Tudod kivel szórakozz kisköcsög :D " és elkezdtem szopni. (Nem szoktunk csúnyán beszélni egymással ezt viccből használom néha) Nehezen indult, mert próbált ellenállni és megvádolt azzal, hogy ez olyan mintha megerőszakolnám... mondjuk én az erőszakot nem hátratett kézzel odatartva képzelem el, de nyilván máshogy definiáljuk a fogalmat. Aztán kiegyeztünk abban, hogy ha most csináljuk, és elmegyünk futni utána, akkor ha hazaértünk még csináljuk kétszer. Úgy gondoltam, hogy ez egy win-win szituáció, belementem.

Elkezdett nyalni...olyan jól csinálja...már nagyon közel voltam a csúcshoz, amikor szóltam, hogy nem így akarok elmenni, hanem inkább tegye be minél előbb...de még húzta egy darabig. Felém feküdt és jól mélyre belém rakta. Annyira ki voltam már rá éhezve, úgy kívántam, olyan jó mélyen dugott, pont úgy ahogy szeretem, miközben a legkevesebb mozgásteret biztosította nekem, hogy szerintem 5 percnél több nem kellett és már a csúcson túl voltam. Aztán ő is elment, neki több idő kellett... Nála van először, hogy miután elmegyek továbbra is élvezem a szexet...másoknál az volt, hogy arra gondoltam, hogy menjenek már el minél hamarabb, mert már unalmas...Willsnél, minden egyes pillanatát imádom és élvezem! Nem vette ki belőlem miután elment, hanem mozgott tovább...éreztem, hogy mennyire kíván és ez még jobban feltüzelt! Ugyanabban pózban folytattuk, csak még vadabbul! Rendesen megbaszott azt kell, hogy "mondjam". Közben csókoltam ahol, értem, bele szagoltam a nyakába, ruhájába. Nekem a szagok a perverzióim...Közben felnyomta a térdem és a fenekem a kezével széttárta, hogy még mélyebbre hatoljon. Mégegyszer elment...A gyönyörtől elaléltan feküdtünk egymás mellett...

Utána képes volt megkérdezni tőlem, hogy én kielégítettnek érzem-e magam...Őszintén nem értettem a kérdést, mert ennyire boldog, kielégített, elégedett az életben nem voltam még...

reversecowgirl_blog.jpg

Happy!

Folytattuk még a beszélgetést és jött a következő kör. Egymással szemben feküdtünk az ágyon és Wills meghúzogatta a farkát a puncimon...én voltam belül, tehát a jobb oldalamon feküdtem, és valamiért úgy vettem eddig észre, hogy ebből a szögből nehezebben megy be, persze azért csak becsusszant. Azonban éreztem, hogy nagyon kell már pisilnem, úgyhogy kikéredzkedtem :) Amikor visszajöttem bele ültem a farkába. Szemből kezdtem lovagolni. Azt vettem észre, hogy szereti nézni ahogy ki-be jár bennem a lomposa, ezért felguggoltam, a teljesebb látványért. Egy darabig még így szeretkeztünk, miközben a melleimet kényeztette, markolászta (amit imádok...komolyan írás közben érzem a nedvességet a lábaim között, annyira felizgat minden együtt töltött aktus). Megkért, hogy forduljak meg. Úgyhogy az ún. reverse cowgirl-t nyomtuk. Volt egy bizonyos szög, amikor igazán mélyen belém hatolt, ezt biztos megérezte, hogy élvezem, mert még intenzíven kúrt közben. Ebben a pózban elég sokat voltunk. Ilyenkor persze gondolataimban becikázik pár félelem, hogy "úristen, most rájön milyen undórítóan nagy a fenekem, vagy hájas...stb", de próbáltam elhesegetni őket, hogy a tiszta élvezetre koncentráljak. Nagyokat csapott a fenekemre, amik nagyon vadítóak voltak. Majd miután mindent kihoztunk ebből a pozícióból, szólt, hogy térdeljek fel az ágyra. Hátulról hatolt belém, de úgy igazán mélyen. Nagyon hangosat nyögtem (ez viszonylag nem nagy szám, mert olyan jól csinálja, hogy általában végig nyögök, amit azért elég cikinek tartok,mert félek, hogy nagyon debilül hangzik kívülről...arról nem beszélve, hogy ma vacsoránál Wills bedobta a témát, hogy amúgy nem csak a szomszédok hallanak, hanem a folyosón járó-kelők ha nyitva marad a hálószoba ajtó...). Ebben a pózban folytattuk még egy darabig, miközben Wills elment. Aztán megint azzal szembesültünk, hogy indulnunk kell és megint "elkúrtuk az időt". Sajnos megint megfájdult neki, a megpróbáltatásoktól...így ma este megegyeztünk, hogy pihentetjük, hogy holnap reggelre regenerálódjon. Ezzel csomószor nyaggatom, hogy menjen el a patikába és kérjen rá valami krémet...de nem hajlandó, mert hogy milyen ciki...Úgyhogy gondolom, előbb vagy utóbb majd én elmegyek és elintézem. Ti tudjátok erre mi jó?

Mindenkinek további kellemes éjszakát kívánok.

Bisous,

Kate

 

Címkék:szex vágy lovaglás punci dugás hangos Szólj hozzá!

W&K 2012.04.20. 13:51

Ma éjszaka

Ami még nem volt a blogon: ZENE!

 

 

Tegnap este mindketten a saját baráti társaságunkkal voltunk, és utána találkoztunk a városban. Még korán volt, nem akartunk hazamenni, ezért megittunk egy üveg bort. Az utolsó járatok egyikével mentünk haza. A szomszédban házibuli volt. A szomszédokról már írtunk, hogy kölcsönösen ismerjük a zajokból egymás nemi életét. Mindig vicces szituáció, amikor az ajtó előtt összefutunk. Ilyenkor Kate-tel összenézünk, hogy vajon mit gondolhatnak. Na, mindegy, ez csak egy kis intermezzo, a későbbiekben viszont még fontos lesz tudni ezeket az infókat.

Hosszasan beszélgettünk Kate-tel, és amikor éreztem, hogy kezdek már fáradni, elkezdtem simizni Kate érzékeny pontjait, mert később már túl fáradt lennék a huncutkodáshoz. Kate már rögtön jött azzal, hogy "elmegyek pisilni, meg megmosom magam, aztán gyorsan jövök vissza..." Mondtam Neki, hogy mi lenne, ha ezt most mellőznénk. Sokat kellett győzködni, hogy megengedje, hogy kinyaljam ilyen állapotban, mert szerinte ez undorító, meg mocskos és fújj. Mondtam, hogy nem frissen mosott, virágillatú puncit szeretnék, hanem egy Kate illatú egynapos puncit. Meg is voltam vele elégedve, de Ő nem hitte el, mert szerinte csak udvariaskodok, és nem merném megmondani, ha nem ízlett volna. Pedig de. Egyrészt tudtam, mire vállalkozom, másrészt pedig minek hoztam volna fel, ha nem ezt szeretném? Miután kinyaltam, elment fogat mosni, nekem pedig szintén ezt javasolta, meg hogy alaposan mossam meg a puncis számat. Visszajött a fogkefével a szájában. Nagyon megkívántam, és feltérdeltettem az ágyra. Kutya pózban dugtam. Vadító volt a látvány, nagyon kívánatos segge van! Az külön tetszett, hogy fogkefével a szájában nem tud úgy nyögni, mint máskor, pedig kikívánkozott belőle ez alkalommal is. Amikor rácsapok a fenekére, azt mindig nagyon élvezi, általában felsóhajt. Direkt jó nagyot csaptam a fokhagyma alakú popsijára, erre majdnem kiköpte a fogkrémet a lepedőre ;). Intenzíven toltam Neki, aztán hatalmasat élveztem belé.

Ezután végleg rákészültünk a lefekvésre, de jól sejtitek, ezzel még nincs vége a sztorinak. Amint egymás mellé feküdtünk, ment a bújás. Egészen hamar Kate combjai közé vetettem magam és beraktam óvatosan. A sok dugástól folyamatosan érzékeny a szerszám, körültekintően kell eljárni. Mostanában azt figyeltem meg, hogy a misszionárius pozícióban élvezi leginkább. És ilyenkor elég hangos tud lenni, ami nekem kifejezetten tetszik. Nem akarlak Titeket túl mélyen a biológiai folyamataimba beavatni, de ezt figyeltem meg magamon, ha pisilnem kell, hamarabb elmegyek. Ez mondjuk logikusnak tűnik, hiszen így gyorsan elélvez a férfi, kiveszi a cerkát, aztán megy és könnyít magán. Ha a testnedvek fordított sorrendben és rossz helyre távoznának, az nagyon kellemetlen lenne mindkét fél számára. A lényeg az, hogy nekem kellett, úgyhogy rövid után spricceltem belé. Egy kis pihi után folytattam a munkát, ott ahol abbahagytam, hogy Kate-nek is jó lehessen. Nem kellett nagyon sokat várni, egészen komoly hangerővel ért a csúcsra. És itt kanyarodnék vissza a sztori elején említett házibulihoz. Miután abbahagytuk síri csend volt. Nem telt bele két perc és újra hallottuk a party átszűrődő zaját. Valamiért elcsöndesedtek egy időre. Elképzeltük az a szituációt, amikor szólnak a házigazdák, hogy: "...psszt, csend legyen! Ezt hallgassátok meg, most dugnak a szomszédok." És mindenki csendben végighallgatta, mit művelünk a vékony fal túloldalán, és közben biztosan kommentálták az eseményeket. Erről jut eszembe egy régi klásszikus:

 

 

A reggel sem telhetett el szex nélkül. Egy pihentető ollóval kezdtük a napot. Álmosak, fáradtak voltunk még mindketten, nem igazán cifráztuk. Nekem kétszer jó volt, Kate most nem tudhatta meg hol lakik a Jó Isten, de most csak ennyi telt ki tőlem, fájt a cerka.

Kate is hamarosan jelentkezik néhány szaftosabb beszámolóval. Addig is jó nyálcsorgatást, üdv,

 

W.

 

Címkék:szex vágy punci 300 will kate házibuli Szólj hozzá!

W&K 2012.04.20. 12:22

Nagy a lemaradásunk

Nem kell aggódni, nem a tervhez képest nagy a lemaradás, annyit dugtunk az elmúlt héten, mint a nyulak, de például a múlt hét szombat esti akciót csak most osztom meg Veletek. Már félig a feledés homályába merült az eset... Szombat este egy kirándulás után jóleső fáradtsággal tértünk nyugovóra. A fáradtság ellenére mindkettőnkben megvolt a vágy. Pihentetésképpen egy kis kifli-nagy kifli pozícióban helyezkedtünk el, én hátulról hatoltam Kate nedves puncijába. Szeretem látni ahogy a kerek feneke között eltűnik a farkam. Végül ez nem volt elég intenzív, ezért misszionáriusban folytattuk. Kate hangosan ment el, én pedig diszkréten. A többire nem emlékszem. Másnap sem emlékeztem, mert már csak félálomban válaszolgattam Kate-nek. Lassan pótoljuk a kimaradt epizódokat, de most kicsit besűrűsödtek a dolgaink, kevésbé érünk rá. 

Szólj hozzá!

W&K 2012.04.18. 18:05

Fáradtság

Tegnap este elég későn értünk haza, mert volt pár dolgom, amiben Wills is segített. Utána elment vásárolni, ameddig én lefürödtem, de az idő csak múlt. Meg is kellett ágyazni és ő is fürdött...eközben elszenderedtem picit, de persze mire visszaért a nyüzsgés-mozgásban én is felébredtem. Elkezdtem szopni... Nagyon szeretem a számba venni a farkát, imádom, ahogy érzem, hogyan élvezi a szám kényeztetését. Többször fel akart húzni, hogy csináljuk, de mondtam, hogy nem, dőljön hátra és inkább élvezze. Ehhez azért ragaszkodtam, mert elmesélte, hogy nem sok lány van, aki jól csinálja és én állítólag jól csinálom, akkor használjuk ki! Arról nem beszélve, hogy ez engem felizgat. Amikor másodjára szólt, hogy hagyjam abba, mert nem így akar elmenni, fölé emelkedtem. Ki akart nyalni, de mondtam, hogy most ne, mert szeretnék valamit kipróbálni…ez konkrétan az volt, hogy előjáték nélkül, hogy tudok rá ülni…mivel éreztem, hogy szopás közben nagyon felizgultam úgy gondoltam ez könnyen megoldható lesz. Így is lett! El kezdtem lovagolni rajta, amit mindketten nagyon élveztünk, alig bírtunk betelni egymással, mert már régóta nem voltunk együtt. Ő ment el hamarabb.

alex-gregory-can-we-role-play-a-couple-who-are-too-tired-to-have-sex-new-yorker-cartoon.jpg(Remélem ilyen velünk sosem történik majd... Nekem erről az a véleményem, hogy nagyon ritka az, hogy valaki olyan fáradt, hogy ehhez ne legyen ereje...általában, inkább részeg és fáradt, más kifogás nincs)

Utána pihegtünk egymáson. Fel akartam venni a pólómat, hogy akkor alváshoz készülődjek, amikor mielőtt a felső rá került volna a mellemre a szájába vette a mellbimbómat és elkezdte nyalogatni, de több percen keresztül. Ez engem mérhetetlen módon felizgatott, annyira lucskos lettem, hogy szavak nincsenek rá. Belém rakta jó mélyen a lompost és misszionárius pózban kezdett engem dugni, hogy közben fogta a lábam és az ágy és a fal sarkához nyomott közben. Azért is imádom, amikor Ő van felül, mert ilyenkor belé tudok „kapaszkodni”. Érzem a fenekét, karmolom a hátát, és az izmos karjai között vagyok. Már ez így mind tömör gyönyör, az altájamnál érzett gyönyörről nem beszélve. Most is szólt, hogy mondjam nekem, hogy jó, de erre mindig csak azt tudom mondani, hogy mélyebben. Nem kellett sok, hogy egy hatalmasat élvezzek, utána szinte rögtön ő is elment.

Imádom Willsel szeretkezni! Azt vettem észre magamon, hogy imádom mindenhogyan, ahogy dug. Viszont a csúcs felé jobban szeretem, amikor nem húzza ki teljesen, hanem milyen mélyebben tolja belém. Meg érdekes felfedezés volt egymásról az is, hogy Ő, amikor elmegy megáll a mozgásban, mert érzékenyebb lesz ilyenkor, és így élvez a legnagyobbat. Nekem, akkor a legjobb, amikor minél intenzívebb és annál nagyobbat élvezek, minél intenzívebben mozog bennem a csúcs közelében és közben.

Ennyire még senkivel nem volt jó! Minden vágyam, fantáziám kielégíti. Elképesztően szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen pasira találtam (nem csak a szex miatt, mert tegnap már meg lettem vádolva azzal, hogy én csak a farkat látom benne – ezt persze csak viccből jegyezte meg nekem) testileg és lelkileg. Ennyire boldog és kielégített senkivel nem voltam. 

Mindenkinek kívánom, hogy találja meg a hozzá ennyire passzoló párt!

Kate

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása